Kedves Látogató!
1989-ben születtem Sopronban. Az érettségi elvégzése után Bécsben tanultam és spanyol-magyar tanári diplomát szereztem. Tanulmányaim során éltem Spanyolországban, Salamancában, ahol egy egyetemi félévet töltöttem el. Emellett éltem Ausztriában, Oberwartban is, ahol a tanári gyakorlatomat végeztem el két középiskolában. Mindig érdekeltek az idegen nyelvek, így esett a döntésem arra, hogy nyelvtanár leszek. A német, angol, spanyol beszélt nyelv mellett jelenleg olaszul is tanulok. 2015 és 2017 évében animátorként is dolgoztam Mallorca csodás szigetén, ahol életemben először ismerkedtem meg a jógával. A gyakorlatok első gyakorlásra elbűvöltek, és ez arra ösztönzött, hogy elvégezzek egy elismert jógaoktatói kurzust. 2018 márciusában végeztem el Budapesten a Mandala Jógastúdió 200 órás kezdő hatha jóga oktatóképzését. A jóga számomra egy belső békét hozott, és egy életmódváltáshoz segített hozzá. Rájöttem, hogy az egyensúly és béke, amire előtte kerestem a választ, végig bennem volt. Többek között ezt a felismerést szeretném átadni tanítványaimnak. Jelenleg vállalkozóként dolgozom, német és spanyol nyelvórákat, tanfolyamokat tartok. Emellett kezdő hatha jógát oktatok a Butterfly Balance Mozgásstúdióban Sopronban. A jövőben női jógát és gyerekjógát is fogok tartani.